|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 105 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-105 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rédai Attila 2015. március 27.Tiszteletlenséggel vádolja Floreát az alpolgármesterKözleményben ítélte el Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a napokban nyilvánosságot látott egyes kijelentéseit Peti András alpolgármester. Floreának a magyar közösséget kioktató mondatait tiszteletlenségnek értelmezi az RMDSZ városi elnöke. A szerkesztőségünkbe eljuttatott dokumentumban a magyar elöljáró kifejti: felmerül benne az a gyanú, hogy Dorin Florea a magyar embert másodrendűnek tartja, és egyoldalúan teszi felelőssé, marasztalja el, és nem egyéneket, hanem az egész magyar közösséget, ami viszont tiszteletlenség. „A felmerülő kérdések is rendkívül érzékenyek. Annyira, hogy fontos lenne a körültekintő óvatos megközelítés, figyelembe véve a magyar közösség jogos és törvényben rögzített igényeit. Mert szó van itt magyar anyanyelvű oktatásról, nyelvi jogokról, ingatlan visszaszolgáltatásról, történelemről, egyszóval kisebbségi sorban élő magyarokról Romániában. (…) Fejtsük meg a szövegből, hogy Marosvásárhely polgármestere szerint milyen a jó magyar ember. Nyílt beszéd, világos üzenet: az a jó magyar, aki nem kéri az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a törvény által előírt és szavatolt magyar fakultást; nem akar önálló magyar iskolát; nem kéri az államosított magán és egyházi ingatlanokat; nem akar kétnyelvű utcanévtáblákat; nem akar politizálni; nem szeret gyülekezni, elismeri, hogy Székelyföld olyan szegény térség, amelynek nincs jövője; nem támogatja a Vásárhelyi Forgatagot önálló magyar kulturális eseményként; és nem szereti a fákat. Vagyis az a jó magyar ember, aki beéri a polgármester úr nagylelkű gesztusaival: hébe-hóba egy-egy magyar felirattal, a rosszul értelmezett multikulturalitás jegyében egy-egy Impreuna-Együtt típusú rendezvénnyel, néhány magyarországi együttessel a sörnapok keretében” – mutat rá Peti András. Marosvásárhely alpolgármestere a magyar közösség nevében kikéri magának a polgármesteri megközelítést. „Nem lehet közösségi felelősségként nyakunkba húzni, ha a mindannyiunk által óhajtott harmónia, nem úgy és nem akkor valósul meg, ahogy valaki diktálja. Ez természetes folyamat kellene legyen, ahol mindkét fél (partner), együtt élő közösség, figyelembe veszi és tekintettel van a másik igényeire, óhajaira! És tiszteletben tartja azokat, addig amíg a másik fél jogai nem sérülnek” –fogalmaz a politikus. Dorin Florea nemrég egyebek mellett kijelentette: a magyar szülőknek oda kellene figyelniük arra, hogy gyermekeikbe ne neveljenek kisebbségi komplexusokat, ne csak azt hajtogassák, hogy ők egy etnikai kisebbség tagjai. Egy, az Erdélyi Naplónak adott interjúban a székelyföldi önrendelkezésekről szólva Florea kifejtette: Marosvásárhelynek nem érdeke „egy etnikailag egyszínű térséghez” való kapcsolódás, mert szerinte ez „csak bizalmatlanságot szülne”. „Nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk. Hargita és Kovászna megye nem csak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag. Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen plusz értéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget” – fogalmazott az interjúban a városvezető. Rédai Attila Székelyhon.ro 2015. április 30.Házi őrizetbe helyezték a csíkszeredai elöljárókatNem fogadta el a Bukaresti Törvényszék a DNA Ráduly Róbert polgármester és Szőke Domokos alpolgármester előzetes letartóztatására vonatkozó kérelmét, házi őrizetben töltik a következő 29 napot a csíkszeredai városvezetők. A városházán Antal Attila alpolgármester többek közt a szerdai kiszivárogtatások és a valós vádpontok közötti éles különbségekről beszélt. Házi őrizetbe helyezte a Bukaresti Törvényszék Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokos alpolgármestert, ezt Antal Attila alpolgármester, majd a Bukarestben az ítélethirdetést meghallgató Tánczos Barna is megerősítette telefonon szerkesztőségünknek. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által 24 órás őrizetbe vett elöljárók fogvatartása csütörtökön 21.50-kor jár le, ez után hazaindulnak Csíkszeredába – tájékoztatott a szenátor. A törvényszék határozatát még megfellebbezheti a DNA. Korábbi, csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Attila a Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Szőke Domokos alpolgármester ügyében a sajtó által szerdán megszellőztetett, illetve az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály által csütörtökön nyilvánosságra hozott gyanúsítások közötti különbségre hívta fel a figyelmet. Csíkszereda másik alpolgármestere azt mondta, szeretné, ha a realitást képviselné a sajtó a két elöljáró ügyében. „ A sajtóban megjelentek olyan vádpontok, amelyeket az ügyészség nem hangoztatott. Nem tudom, ez súlyos vagy sem, de nagy visszhangot keltett. Az ügyészség által közzétett anyagban jórészt más témák szerepelnek, ez nem jelenti azt, hogy nincs gyanúsítás, és nem lehetnek következményei” – közölte Antal Attila. Az alpolgármester szerint a szerdai házkutatás a polgármesteri hivatalban 12 órát tartott, az ügyészek különböző dokumentumokat kértek, másoltak, és vittek el jegyzőkönyv alapján, mintegy 6500 oldalt. Korrektül viselkedtek, szakszerűen jártak el – értékelt. „Amikor elmentek, a polgármester és az alpolgármester arra kértek, folytassuk a munkát, amit elkezdtünk és beütemeztünk erre az időszakra. Arra is fel voltak készülve, hogy akár pénteken sem tudják folytatni munkájukat” – közölte. Antal Attila szerint nagy erőfeszítést kíván a munkatársak részéről, és biztos benne, hogy nélkülük nem fog ugyanúgy menni a munka. Hozzátette, hivatalos értesítést vár arról, hogy mi lesz az őrizetbe vett városvezetőkkel: ha szabadlábon maradnak, elláthatják-e hivatali teendőiket. Ha nem, valószínű, hogy prefektusi rendelettel adnak át hatásköröket számomra” – vélekedett. Azt mondta, a mocskolódás mellett sok biztatást is kaptak a városvezetők, amely remélhetőleg erőt ad nekik. „Amivel szemben tehetetlennek érzem magam, és a két kollégám is, az a félműveltség, a rosszindulat, a pletyka abban a formában, ahogy ezt itt és most meg kell tapasztalnunk” – mondta az alpolgármester. „Valószínű, hogy komoly korrupciós problémák vannak az országban vagy a városban, sőt azt sem zárom ki, hogy a városházán is, de azok a vádak, amikkel a napokkal illették a kollégáimat, képtelen dolgok, és úgy látom, hogy ez azért hullámzik. Lehet, hogy később kiderül, hogy van valami probléma körülöttük, de a megszellőztetett információkról egyértelműen látszik, hogy nem újságírók találják ki ezeket otthon” – utalt a központi sajtóban szerdán megjelent információkra. Úgy vélte, lehet, hogy a város lakossága egy részének sikerült örömet szerezni az elmúlt tizenegy év tevékenységével, másik részének pedig a szerdai nap történésével. „Mindenki boldog lehet, a kérdés hogy kik vannak többségben” – fogalmazott. Antal Attila kitért a saját személyét érintő információkra is, amelyek szerint a Márton Áron Gimnázium felújítását végző cégnek a szülei házánál elvégzett munkálatokért húszezer lejt kifizetett ugyan, de a munkálatok valós értéke eléri a százezer lejt. Elmondta, a gimnázium felújításának licit folyamatát kétszer vizsgálta már a DNA, 2010-ben és 2014-ben, és nem találtak rendellenességet. A cég a szülei házánál végzett munkálatok után két, egyenként húszezer lejes számlát nyújtott be, de ezen kívül más cégek, csoportok is dolgoztak ott, a munkálatok összértéke meghaladja a 200 ezer lejt. „Ha ez kivizsgálás tárgya lesz, állok elébe. Nem egy újságírói invenció az abban a formában megjelent hír, biztos vagyok, hogy benne vannak a jó szomszédaim, jó csíkszeredai polgártársaim is, akik ezzel e kérdéssel foglalkoznak, aminek az a következménye, hogy a tévében így jelenik meg az információ, és meg is áll azon a szinten” – értékelte. A taplocai borvízforrás környékének parkosításával kapcsolatban elmondta, a Környezetvédelmi Alaphoz pályázott a város, megnyerték a finanszírozást, a közbeszerzési eljárásra egy cég jelentkezett, és mégis az a vád Szőke Domokossal szemben, hogy favorizálta a pályázót. „Nem tudjuk, hogy rosszakarattal vagy sem, egy hiba történt az elszámolásnál, egy táblázatban a mértékegységnél egy esetben 100 négyzetméter volt, és eszerint számoltak százszoros összeget. A hibát a számvevőszéki ellenőrzés észlelte, a céget értesítették, amely a pénzt visszafizette, és az ügy le volt zárva. Most feltűnik” – részletezte. „A szolgálati autó használatának ügye az a banánhéj, amin Domokos el fog csúszni, és ami biztos, hogy védhetetlen” – vélekedett az ügyészség által nyilvánosságra hozott másik gyanúról. A szintén kifogásolt telekkönyvezésekkel kapcsolatban, amelyet a hivatal kifizetett, azt mondta, nem tud érdemben hozzászólni. A szintén a sajtóban megjelent, a City Parking céggel kapcsolatos információkra is reagált. „Az önkormányzat hozott egy határozatot, kötött egy szerződést, bevezettek egy rendet, ez sok embert kellemetlenül érintett, sokaknak nem tetszett. A szerződéseket elkérték” – mondta. Hozzátette, egyelőre a sajtón keresztül vádolták valakik a polgármestert, és keltettek hangulatot, hogy ebből anyagi hasznot szerzett, nem az ügyészség. „Egy dolgot tudunk, amióta ez a rendszer van, 150 ezer lejjel több pénzből gazdálkodik a város, ebből elindítottuk és fenntartjuk a helyi közszállítást” – mondta. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a polgármester sms-ben azt állította, hogy ez az egész arra megy ki, hogy Csíkszeredát lefejezzék, Antal Attila azt mondta, nem csak csíkszeredai sajátosságról van szó, hanem általános romániai jelenségről. „Azt látom, ha törvénnyel nem tudták megoldani, hogy egy polgármester csak két mandátumot tölthessen le, akkor megoldják másként. Tartok tőle, hogy lezárul az a korszak, amit én reális önkormányzati demokráciának nevezek” – fejtette ki. Szerinte 2016 után nagyon kevés olyan közösség lesz Romániában, ahol a helyi közösség által kinevelt vezetők lesznek. „Sokkal inkább fogunk hasonlítani az amerikai típusú demokráciára, ahol valaki úgy lesz vezető, hogy annak nevelik, de csak látszatember. Többről van itt szó, érezzük azt is, hogy Csíkszereda sok tekintetben az utolsó vár, az RMDSZ, a székelység, a romániai magyarság szempontjából. A szerdai momentum annak a finálénak a kezdete, ami arról szól, hogy más világ lesz” – vélekedett Antal Attila. Kiállnak Rádulyék mellett „Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, valamint Szőke Domokos, Antal Attila alpolgármestereket becsületes, Csíkszeredáért és a Székelyföldért tenni, küzdeni akaró elöljárókként ismerjük, tudjuk. Döbbenten vettük tudomásul, hogy az ellenük felmerült gyanúsításokat a központi sajtó már kész tényként kezeli, annak ellenére, hogy a jogállam törvényei kimondják, szavatolják az ártatlanság vélelmét, mindaddig, amíg jogerős és visszavonhatatlan bírósági ítélet nem születik az ügyben. Mindezek mellé társult a központi román médiából már jól ismert álarcos, lánccsörgős kíséret, a hajnali órákban elvégzett házkutatások, a »gyanúsítottak« erőfitogtatásos előállítása, elszállítása, mindezt az éberen figyelő, már a vádpontokról is igen korán és jól tájékozott központi sajtó jelenlétében” – foglal állást az őrizetbe vett eloljárók ügyében közös közleményben az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének önkormányzati frakciója, az RMDSZ Csíkszereda Városi Küldöttek Tanácsa, csíkszéki polgármesterek az RMDSZ Csík Területi Szervezete, valamint Hargita Megye Tanácsának csíki RMDSZ frakciója. A dokumentumban példaként hozzák fel az egykori kézdivásárhelyi polgármester, Rácz Károly ügyét, akit csúszópénz elfogadásával vádolt a DNA. „Egy embert bűnösnek kiáltottak ki, pálcát törtek fölötte a bűnüldöző szervek és a közvélemény egyaránt, meghurcolták, derékba törték, majd évek múltán kiderült, hogy mindezt ártatlanul szenvedte el” – olvasható a közleményben. „Az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezete önkormányzati frakciója és az alulírottak bíznak elöljáróink, Ráduly Róbert Kálmán polgármester, Szőke Domokos és Antal Attila alpolgármester ártatlanságában, jóhiszeműségében és minden körülmények között határozottan kiállnak mellettük. Bízunk egy igazságos, Európához méltó joggyakorlatban. Együttérzésünket fejezzük ki és önzetlen segítségünket ajánljuk fel a családoknak, akik ezeken a meghurcoltatásokon át kellett menjenek” – áll a közös állásfoglalásban. Kovács Attila, Rédai Attila Székelyhon.ro 2015. május 22.Díszlet, tartalomElég volt az értelmetlen zászlólengetésből, a nemzeti romantikából. Öntudatra kell ébredni. Eljött a tettek, a munka ideje – ez volt a tavalyi csíksomlyói pünkösdi búcsú szónokának, Oláh Dénes főesperesnek az egyik üzenete a több százezres ájtatos tömeghez. A búcsús szentmisék prédikációi manapság már szinte mindig túlmutatnak a hiten, a vallás igéin, az egyházon, hisz a felekezetek is aktív részesei a közéletnek, a vallási közösségek és ezek vezetői politikailag is aktívak. Nem mindig és nem mindenhol veszik azonban ezt jó néven. Az úgynevezett liberális társadalmakban például a hit, a vallás ügyeit inkább a magánszférába szorítanák vissza: mindenkinek privát ügye, hogy miben hisz, hová jár templomba. Igen ám, de általában az istentiszteletek, a vallási élet különböző eseményei egyáltalán nem privát események: a benne részt vevő közösségek nyilvánosan élik ezt meg. Olyan ellentmondás ez, amelyre nem adott mai napig elfogadható választ a individualizmusra, az egyéni jogokra épített, úgynevezett nyugati típusú kultúra. Mint ahogy ez a válasz hiányzik az erdélyi magyarság, mint nemzeti közösség kollektív jogainak biztosításához is. Ami az oltárról elhangzik évről évre a csíksomlyói nyeregben, az fontos. Meghallgatja a zarándokok tömege, a magyarság vezetői, közöttük immár többedszer is a legfőbb magyar állami méltóság, Áder János köztársasági elnök is. A prédikáció üzenete mindig megszívlelendő: a búcsú szónoka helyzetet vázol, irányt is próbál mutatni. A mondanivalót átveszi a legtöbb sajtóorgánum, eljut a világ minden szegletébe, ahol magyarok élnek. Csak értő fülekre is szükség volna ott, ahol célba ér. Mert mit szívleltünk meg Oláh Dénes tavalyi szavaiból? Dolgozunk-e többet, húzzuk-e jobban a hintót? Alázatosabbak vagyunk-e a néphez, egymáshoz? Öntudatra ébredtek-e nemzeti és egyházi közösségeink? Összefognak-e közösségeink tagjai, vagy továbbra is az egymás torkába való harapdálással vannak elfoglalva? Persze költői kérdések ezek. De mi értelme a zarándokutat megtenni, a nyeregbe felkapaszkodni, az oltár elé több százezren összezsúfolódni, ha évről évre elengedjük a fülünk mellett a hallottakat? A csíksomlyói búcsú nem Facebook-esemény. Nem azért van, hogy a részvevők élménytárát gazdagítsa. Nem az a funkciója, hogy helyszínén látványos szelfiket készítsünk. A csíksomlyói búcsú egy vallásos ünnep, ugyanakkor egy nemzeti szimbólum. Megélhető a hit, tapintható közelségbe kerül egy egész nemzeti közösség. De talán a legfontosabb mégis az volna, ha megértenénk az ott elhangzó kifejezések igazi értelmét, felfognánk a búcsú valódi mondanivalóját. Hisz ez az ünnep nemcsak látvány, nemcsak díszlet: tartalma is volna. Rédai Attila Székelyhon.ro 2015. június 12.KözösségellenesekOtt tartunk, hogy senkit sem lep meg: az adott szónak semmilyen becsülete nincs Romániában. Mert hiába nyilatkozta ugyan Victor Ponta, hogy amennyiben bűnügyi eljárás indul ellene, le fog mondani miniszterelnöki tisztségéről, lám: bűnügyi eljárás indulva, miniszterelnök maradva. De jól beleillik ez a rendszerváltozás utáni román politikai kultúrába: Traian Băsescu államelnök is megígérte anno, hogy amennyiben felfüggesztik, távozik: ő sem tartotta be szavát. A tisztesség, a gerincesség, az igazságosság is elavult értékek ebben az országban, amikre nincs piaci kereslet. Normálisabb helyeken, ha kiderül a miniszterelnökről, hogy hazudott, csalt, nem ússza meg legalább egy jó kis utcai csetepaté nélkül. Romániában viszont már olyan mértéket öltött az általános állampolgári apátia, hogy ez a botrány sem csalt ki az utcára senkit, kivéve Băsescu új pártjának vezérkarát és két buszba befért összes tagját. De mit számít, ha egy miniszterelnök hazug, csaló, korrupt gazember, amikor amúgy is minden politikus az? S amúgy is most csökkentik a korsós sör áfáját, kell-e ennél szebb nyári ajándék? Az áfacsökkentés lila ködében és általános politikai undorunkban azonban hajlamosak lehetünk nem észrevenni, hogy mi is a harc igazi tétje. Hogy közben a háttérben a szociáldemokraták fémjelezte parlamenti többség – köztük RMDSZ-esekkel és néhány ellenzékivel is – az elnökválasztás utáni elbizonytalanodást követően ismét futószalagon dobja vissza a korrupcióellenes ügyészség kéréseit az amúgy vitatott mentelmi jog megszüntetésére. Hogy a képviselőház jogi bizottságának asztalán a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartási törvénykönyv huszonkét olyan módosítása szerepel, amely azt a célt szolgálja, hogy megnehezítse a politikusok ellen nyomozó korrupcióellenes ügyészek dolgát. A vezető kormánypárt mindent vagy semmi alapon elképesztő nyomást gyakorol a napokban ezen módosítások erőszakos elfogadása érdekében, hiába tiltakoznak minden erejükkel a szakmai testületek: a legfelsőbb bírói tanács, a legfelsőbb ítélőszék. Az, hogy Livia Stanciu, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék elnöke Ponta mentelmi jogának megvédésével kapcsolatban kertelés nélkül kijelenti, hogy szerinte nem minden állampolgár egyenlő a törvény előtt, már annak a jele, hogy nyílt a harc a törvényhozó-végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalmi ágak között. Ebben a küzdelemben a román sajtó még függetlennek tekinthető része leplezetlenül az igazságszolgáltatás mellett teszi le a voksát. A közmédia népszerű gazdasági elemzője, Moise Guran például egyenesen antiszociális intézménynek nevezte a parlament két házát azért, mert akadályozza a korrupcióellenes ügyészség munkáját. Néha hasznos az egyszerűsítés, ezért fordítsuk le: a korrupcióellenes harc azért jó, mert eredménye egy tisztább, átláthatóbb, igazságosabb társadalom. Ahol nem kell minden közérdekben elköltött lejhez még két lej „spágát” hozzátenni, ott több marad a közérdekre: több pénzt költhetünk autópályákra, vasutakra, satöbbi. Ahol hozzáértés alapján választják ki a hivatalnokokat, ott hatékonyabb a közigazgatás, gyorsabban és eredményesebben szolgálják ki az egyszerű állampolgárt a hivatalokban, s még esetleg kedvesebbek is lesznek hozzá. Ezért általános közérdek a korrupció elleni harc. Hogy az általános közérdekkel szemben miért érdeke a hatalmon levő politikumnak mindig ezt megakadályozni? Szerintem erre mindenki tudja a választ. Az állam elméletileg második legnagyobb közjogi méltóságában, a szenátus elnökében a jelek szerint azért okozott egy kis erkölcsi dilemmát a kialakult helyzet. Nem találják ki, milyen választ talált a problémára. Călin Popescu Tăriceanu szerint azzal, hogy „zaklatják” a korrupcióval gyanúsított politikusokat, mit ad Isten, még le is tartóztatják őket, a nép ellen ártanak, mert az adott választói körzetben élő polgárok képviselet nélkül maradnak! Ilyen az, amikor hülyének nézik a népet. Pedig éppen Ponta volt az, aki Johannis megválasztásakor mondta: a népnek mindig igaza van. Ő viszont – vesztére – nagyon hamar felejt. Hisz előbb-utóbb felébred a nép is áfacsökkentett sörmámorából. Csak az a kérdés, mikor. Rédai Attila Székelyhon.ro 2015. október 23.Szekus világMire is gondolok én, amikor azt mondom: szekus világ van? 1990-hez képest vagyunk már olyan történelmi távlatban, hogy lássuk: az akkori erőszakos cselekmények hátterében a titkosszolgálatok álltak. Huszonöt év elteltével most vádemelés történt abban az ügyben, amely tulajdonképpen kimondhatja: a június 13–15-ei bukaresti véres eseményeket SRI-s irányítással szervezték meg. A nem hivatalosan mintegy száz halottal és több mint ezer sérülttel járó „bányászjárásból” pedig az akkori elnök, Ion Iliescu profitált, aki hosszú éveken keresztül megtarthatta még az eseményeknek köszönhetően politikai hatalmát. Hipotézisként, feltételezésként persze ez már többször elhangzott. Sajtóban, kötetekben, politikusok szájából, sőt, ügyészségi eljárás során is, amelyet azonban nem tudtak véglegesíteni – legalábbis nem az elvárható módon. Ankétok sora mutatta már eddig is ki, hogy az Egyetem téren zajló ellenzéki tüntetés résztvevőit „eltakarító” bányászokat irányították – Petre Roman akkori miniszterelnök szerint a „szolgálatok” emberei. Nemcsak a tüntetés helyszínén „állították helyre a rendet” (ott már nem is volt nagyon miért, ugyanis a teret előző éjszaka a hatóságok kiürítették), végigsöpörtek az ellenzékinek számító intézményeken: szerkesztőségeket, párt- és egyesületi székházakat tettek tönkre. Akik vannak olyan idősek, még emlékezhetnek: az utcán vadászták az „ellenzékieket”, azaz mindenkit, aki szerintük az volt: így vertek félholtra, sőt, holtra szemüvegeseket, hosszú hajúakat. Átütő erejűek azok a felvételek, amelyeken ártatlan civileket, férfiakat, nőket „tesznek helyükre” husángos bányászok, földre tiporva, hajuknál rángatva, botozva és megrugdalva. A tüntetés vezéralakja, Marian Munteanu szerint az ország elborzasztása volt a feladatuk. A vérengzést megelőző tévészékház-támadás tipikus titkosszolgálati diverzió lehetett, amire hivatkozva a politikum elfogadtatta a bamba néppel és a nemzetközi közvéleménnyel az elkövetkezendő eseményeket. Mi különbözik most az elmúlt huszonöt évhez képest? Egy dolog: mindez most már Románia közelmúltbeli történetének hivatalos változata lehet, megnevezett és felelősségre vont bűnösökkel. Ion Iliescu esetében a korára való tekintettel a megfogalmazott vádpont – az emberiesség elleni bűntettek – felér egy ítélettel. Cinkosa, Virgil Măgureanu, a SRI akkori igazgatója már túl van egy részleges elismerésen, amikor nyilvánosan is elmondta, hogy a júniusi eseményekben részt vettek az SRI-nek olyan „elemei”, amelyek „nem voltak irányítás alatt”. Măgureanu és a korabeli hadügyminiszter vád alá helyezése azt sejteti, hogy – ahogy természetesnek is tűnik – mégse voltak annyira irányítás nélkül azok az „elemek”. A néhány hónappal azelőtti marosvásárhelyi véres eseményekben is világos az akkori hatalom kezdeményező és irányító szerepe. Ma már nemcsak a magyar ankétok és elemzések mutatnak rá, miként dolgozott az elvben akkor még felszámolt titkosszolgálat az eseményeket kiváltó, ugyancsak titkosszolgálati jellegű diverziótól (hamis Rompres-hír arról, hogy a kétnyelvű cégért kifüggesztő gyógyszertárban nem szolgálták ki a románokat) a véres végkifejletig: a fekete március 25. évfordulóján, idén a Digi 24 hírtelevízióban hangzottak el ezek a megállapítások román nemzetiségű kutatók, elemzők szájából. Ebben az esetben azonban a román állam még adós a felelősök megállapításával. A márciusi marosvásárhelyi és a júniusi bukaresti vérengzések voltak azok a forgatókönyvek, amelyeket kihasználva a volt, de nem egykori Szekuritáte „elemei” átmentették magukat az új, „demokratikus” világba. Megtartva az irányítást az államhatalomban, legalább egy évtizeddel késleltetni tudták az igazi változásokat, miközben szabadon szét lehetett lopkodni az országot. Számlájukra lehet róni így nem csupán a demokratizálódás, a „nyugatiasodás” megkésését, hanem az elvándorlás beindulását, az életszínvonal esését és még ki tudja, mi mindent. A mostani Románia azokon az alapokon nyugszik, azon szabályok szerint működik, amelyeket ők akkor lefektettek. Ennek bizonyítékai ott hevernek mindenhol: a lelepleződő korrupt tolvajok garmadájától a koncepciós eljárásokig, az autópálya-építések kudarcától az igazi nemzeti önrendelkezés megvalósításának meggátolásáig. Rédai Attila Székelyhon.ro 2015. december 10.Újrajátszási kísérletDecember 1., Románia nemzeti ünnepe. Két székelyföldi városban, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen román tömegek vonulnak fel, amelyek magatartása, viselkedése nem annyira ünnepi. Inkább kihívó, provokatív. A történet azonban valójában nem is itt kezdődik. November 30-án hajnalban „ismeretlenek” székely zászlóra cserélték a román zászlót Sepsiszentgyörgyön az ismeretlen katona szobránál. Látni ugyan nem látta senki az esetet, s fénykép vagy semmiféle más bizonyíték sem támasztja alá, de az Agerpres állami hírügynökség állítja, hogy így történt, a rendőrkapitány megerősítette, a román prefektus elítélte az esetet, és a zászlót kicserélte. November 24-én tette közzé „meglátásait” a mostanig totális ismeretlenségben leledző Ninel Peia nevezetű PSD-s képviselő arról, hogy szerinte a Colectiv Klubban történt tragédiát szándékosan okozták azért, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Szintén november 30. az a nap, amikor ez az eszement gondolat végigsöpri a román sajtót. A román nemzeti ünnep kellős közepén aztán robban a „médiabomba”: hatósági bejelentés arról, hogy magyar etnikumúak igazi bombát akartak volna robbantani a kézdiszéki város főterén. Az ezt követő médiacirkusz és uszító hadjárat már szinte törvényszerű. Az ettől eltérő, disszonáns román hangok azok, amitől ez a történet különlegessé válik. Romániában a titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a belpolitikai eseményeket. Éves jelentésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) illetékes vezetője mindig kitér arra, hogy milyen veszélyek leselkednek az országra. A székelyföldi autonómiatörekvések, bár sok román szerint is jogszerű követelések, mégis szerepelnek e veszélyek között. A SRI nyilvánosság előtt leszögezett célja – fogalmazott korábbi igazgatója, George Maior –, hogy „ne lehessen kierőszakolni területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”. Ebben a kontextusban is érdemes értelmezni a kézdivásárhelyi „meghiúsított merénylet” ügyét. Amelynek utóhangjai esetében is megfelelő szelektálással észrevehető egy tervezői szellem. Gondolok arra, hogy december 2-án, tehát a médiacirkusz másnapján a Voiculescu-féle Antena 3-hoz köthető Radu Tudor „újságíró, politikai elemző és katona” blogján egy olyan írás jelent meg az 1984-es sepsiszentgyörgyi „magyar szoborrobbantásról”, amelyet, ahogy ő fogalmazott, „a titkosszolgálatok” archív felvételeivel illusztrált. Ezeken az eddig még soha nem látott felvételeken jól látszanak a robbantás következményei: Mihály vajda szobrának megrongált alapzata és a robbantás áldozatának, a 12 éves, egyébként magyar Vaszi Jánosnak a darabokra szaggatott holtteste. 1984-ben, mint tudjuk, a „titkosszolgálatokat”, amelyeknek az „archívumához” ily könnyedén és éppen ekkor hozzáfért Radu Tudor, Szekuritáténak hívták. Az „elemző” tényként állapítja meg, hogy a hatóságok akkor „beazonosították” a robbantás elkövetőjét, egy „magyar szélsőségest”, akit azonban nem fogtak el, mert „Magyarországra menekült”. De vannak még érdekességek. Az állítólagos december 1-jei merénylő, Beke István elleni ügyben úgy tűnik, túl sok az elvarratlan szál, amelyet feltűnően sok román értelmiségi vett észre. A közismert román gazdasági újságíró, Moise Guran például figyelmeztette a SRI-t: a honi „terroristák” elleni „nagy hajszában” nehogy eltévesszék szem elől az igazi, Romániát fenyegető veszélyt, a korrupciót. De még mélyebbre hatolt a Cotidianul jegyzetírója, Lucian Gheorghiu. Neki többek között az tűnt fel, hogy a kézdivásárhelyi december 1-jei ünnepségen a katonai díszszemlén az egyenruhásokat egy 800–1000 fős román civil tömeg követte, amelynek tagjait az ország több részéből autóbuszokkal szállították a városba. Ezt a gesztust, mármint a „katonaság–felvonulók” párosítást provokatívnak értelmezi az író, aki szerint az esemény Mircea Duºa leköszönt nemzetvédelmi miniszter, egy, „az indulatait jól leplező ultranacionalista” hagyatéka lehetett. A szerző megállapítja, hogy a hatóságok által a Beke István-ügyben bemutatott részletek, bármennyire lebilincselőek, teljesen híján vannak a bizonyítékoknak, márpedig hasonló ügyekben ezek nem szoktak titokban maradni, lehallgatási jegyzőkönyvek szoktak bő lére engedve kiszivárogni, ezúttal azonban napok elteltével sincs semmi. Lucian Gheorghiu azonban még ennél is többet vél látni: egy igencsak aggasztó hasonlatosságot az 1990-es véres márciusi események felvezetése és lebonyolítása, illetve a mostani december 1-jei történések között. „Felmerülhet a gyanú, hogy december 1-jén 1990 márciusát akarták újrajátszani. Akkor a cél világos volt: a szekusok újrarendezése egy új intézménybe. És rögtön létrehozták a SRI-t. December 1-jén ismét előállították a puskaport: az »István-merényletet«. A többi hozzávalóval. De mi volt a mostani cél? Ezúttal a SRI-é” – fogalmaz Gheorghiu. Kérdésére, gyanítom, sokáig várhatjuk a választ. Rédai Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. január 6.Soós véget vetne az Azomureș törvénytelen működésénekA marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán közleményben szólítja fel az illetékes hatóságokat, hogy szerezzenek érvényt a törvénynek, és azonnal akadályozzák meg az Azomureș jogsértő működését. „Felszólítom a polgármesteri hivatal vezetőit, hogy a soron következő tanácsülésen tűzzék napirendre az RMDSZ által kezdeményezett népszavazás határozattervezetét. Az önkormányzat jegyzője ne kifogásokat keressen a kezdeményezés akadályozására, hanem engedje szóhoz jutni a közakaratot. Ez a demokrácia minimuma!” – fogalmaz Soós. A közleményben a jelölt továbbá kifejti: az RMDSZ felszólítja az illetékes hatóságokat a törvényes rend helyreállítására, és az Azomureș azonnali bezárására. Felszólítja továbbá az önkormányzat vezetőit, hogy ne akadályozzák a népszavazás kiírását, amelynek megszervezését már tavaly augusztustól szorgalmazza a városi önkormányzat RMDSZ-frakciója. „Bebizonyosodott, hogy indokolt az RMDSZ kezdeményezte népszavazás megszervezése. Amennyiben az illetékesek, az önkormányzat, a szakhatóságok nem vállalják a felelősséget, Marosvásárhely közösségének kell a hangját hallatnia” – áll a dokumentumban. Mint arról beszámoltunk, az év elejétől, ha a kapacitásának mindössze egy kisebb hányadával is, de törvénytelenül üzemel a kombinát. Az Azomureşnek mindmáig nem sikerült beszereznie a működési engedélyt. Az üzemből származó értesüléseink szerint a vállalat vezetősége nem indította be a tetemes beruházással megépített új gyártási egységét, és a régit is mindössze takaréklángon üzemelteti. Szerdán délután az Azomureș közleményben jelezte: a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség január 6-án úgy döntött, kibocsátja a vegyipari üzem számára az integrált környezetvédelmi engedélyt, mivel a társaság „megfelel az év elején életbe lépett új környezetvédelmi előírásoknak”, tudósít az Agerpres. A hírügynökség számára nyilatkozva Dănuț Ștefănescu, az ügynökség igazgatója megerősítette a döntés meghozatalának tényét, pontosítva, hogy az engedélyt pénteken fogják kiállítani. Rédai Attila. Székelyhon.ro 2016. január 8.A nem szeretett magyarságSoha nem volt veszélyeztetettebb helyzetben a magyar nyelv, a magyar lét Marosvásárhelyen, Romániában, mint napjainkban. A csirkesült-büfében magyart is csak románul szolgálhatott ki a magyar, de ez még hagyján, itt legalább még megpróbálták valami félreértésre hivatkozva elütni a dolog élét. De hogy önszántából a magyar anyanyelvű, magyar felmenőkkel rendelkező, magyar iskolába járt vásárhelyi polgár lemondjon a magyar nyelv használatáról, ez nem csak meredek, hanem rámutat egy igen aggasztó jelenségre is. Ha hinni lehet az esetről történő beszámolónak – s miért ne lehetne, miért találna ki az ember ehhez hasonló történeteket –, az egyik központbéli szupermarketben egy alkalmazott, akinek saját bevallása szerint magyarok a szülei, sőt ő maga is magyar iskolába járt, a magyar nyelv használata ellen agitált a megdöbbent magyar vásárlónak. Az, hogy előtte egy vegyes családból származó másik alkalmazott is ugyanígy tett, sajnos szinte már normalitásnak számít. A magyarságát „megtagadó” alkalmazott indoklása, hogy „nem szereti” a magyar nyelvet. Sejthető azonban, hogy ennél mélyebb okok húzódnak meg a háttérben. Például a háttérben figyelő, többségükben román kollégák csendes helyeslése. Vagy akár nem is csendes: așa, fato, megmutattad nekik, dicsérhették később. Az ő szemükben azok, akik anyanyelvüket szeretnék használni, mert – mit ad Isten – önhibájukon kívül magyarnak születtek, valamiféle agresszorok, akik a tiszta román vér ellen ártanak. A családfájukat túl hosszan erdélyi vidékeken visszavezetni nem tudó betelepültek és leszármazottaik számára, ha valaki olyan nyelven beszél, amit nem értenek, s amelynek elsajátításába mindeddig nem fektettek energiát, több mint gyanús, biztosan ellenük szervezkedik, őt beszéli ki. A hétköznapok egyszerű logikáját az országban uralkodó hivatalos diskurzus csak megerősíti: Románia a románoké, a hivatalos nyelv a román. Román, román, román, mormolja napról napra a mantra. A magyar ellenség. A templomban a festményen magyar ruhások kínozzák a román szentet. A szeretetről még a pap is úgy beszél, hogy a magyarokat kifelejti belőle. Arról nem tehet valaki, hogy magyarnak született, s szülei is magyar iskolába adták. Na de aztán később, ha lelkiismerete úgy diktálja, szíve-joga románná válni. Az egyetlen kérdés, hogy minek? Miért lesz jobb egy ember, ha megtagadja szülei nyelvét, kultúráját, le akarja kaparni magáról, mint valami terhes kiütést? Népszerűbb lesz-e valaha közvetlen környezetében, ha elpusztítja magában gyökereit? Egyáltalán, milyen emberek azok, akik elvárják tőled, hogy levesd örökségedet, mint egy kinőtt ruhát? Nehéz kérdések ezek, amelyekre csak az érintettek válaszolhatnak. Fárasztó a kisebbségben élő nemzeti közösségek érvényesülési harca, különösen Marosvásárhelyen az. De a mérleg nyelve a megmaradás és felszívódás között még nem dőlt el. Mondom ezt annak ellenére, hogy a KFC-s incidens vagy az áruházi eladó története elbátortalanító, lelombozó. Szembe vele ott van azonban a vásárló, aki síkra szállt anyanyelve használata mellett, ott vannak azok, akik kikérték maguknak a gyorsétteremben történteket. Nem mindig a mennyiség számít: a minőség néha erősebb. Ha tudatosabb, harcosabb, bátrabb és összetartóbb lesz a vásárhelyi magyar közösség, az mindenképpen jó jel. Árulók, dezertőrök mindig lesznek, de ebben a harcban rájuk úgysem lehet számítani. Mert mi itt a cél ebben a harcban egyáltalán? Mindössze egy: megmaradni Vásárhelyen magyarnak. Ami cél nem csak a magyaroké: minden vásárhelyi szegényebb volna az asszimiláció megvalósulásával. Rédai Attila. Székelyhon.ro 2016. február 26.Ahogy állunkNehéz néhány mondatban, pár ezer karakterben összefoglalni, hogy politikai értelemben hol tart jelenleg a székelyek közössége, az interjú ürügyén azonban erre teszek kísérletet. Egész Székelyföld figyelmére méltó Ráduly Róbert Kálmán lemondott csíkszeredai polgármesterrel a Csíki Hírlap által készített interjú. S nem csak azért, mert ő polgármester volt, s akár újra lehet is: a székelyföldi közélet, politika kiemelkedő karakteréről, egyik véleményvezéréről van szó, akinek mondanivalójára oda kell figyelni, a vele történtek fényében pedig különösen. Nehéz néhány mondatban, pár ezer karakterben összefoglalni, hogy politikai értelemben hol tart jelenleg a székelyek közössége, az interjú ürügyén azonban erre teszek kísérletet. Egyre inkább látszik, hogy a román államhatalom – azon, a belügyi „titkosszolgálat” által nyilvánosan megfogalmazott politika mentén, miszerint az autonómiatörekvések állambiztonsági veszélyt jelentenek – megpróbálja ezeket a törekvéseket ellehetetleníteni. Itt most nem feltétlenül a három székely város, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy választott vezetői ellen indított eljárásokra gondolok, bár nehéz nem látni egy trendet ezek kapcsán. Azt is látni kell azonban, hogy a vezérei nélkül maradt „autonomista” székelység ma községháza-feliratperek, zászlóügyek, rendezvényszervezési korlátozások kapcsán kell szélmalomharcokba bonyolódjon, szétforgácsolva erejét, s feladva azt, ami oly reménykeltően mutatkozott meg a 2013-as Székely Szabadság Napján, amikor egy, méretében is félelmetes tömeget felmutatva mutatta ki politikai szándékát. Azóta a román hatalom a titkosszolgálatok segítségével vagy ezek képében jogi és hatósági eszközök tömkelegét fokozottan veti be e harcba, ide értve még a Beke István-ügyet is. Lukács Csaba kollégám a Magyar Nemzetben elég szemléletesen érzékeltette nemrég, hogy miképpen dolgozhatnak az ügyön a belbiztonsági szervek például a Dan Tanasă-féle feljelentési háború formájában. Hogy törvényesek-e ezek az eszközök? Szigorúan véve igen. De hogy velejéig erkölcstelenek, az is biztos. Persze ez utóbbi megállapítás igencsak vitatható. Hisz ami számunkra jogos politikai törekvés, az a többségében románok lakta Romániának nemzetbiztonsági veszély – s az egykori SRI-igazgató ezen megállapítását viszont nem sokan vitatták azóta sem. Zavarja a képet a mi szempontunkból, hogy nemcsak a székelyföldi magyar közösséget vegzálják manapság a hatóságok, hanem országszerte jelenleg több mint hétezer ügyön dolgozik a DNA. Az autonómiatörekvések mellett azonban a SRI volt igazgatója a korrupciót is megemlítette ugyanilyen nemzetbiztonsági veszélyként, így kerülhetett egy kalapba egy közösségi akarat a több millió eurós tolvajlásokkal. Megtisztelve érezhetjük magukat. Közösségi akarat? Biztosan sokan vitáznának ezzel is. Hisz nem is tudjuk, hogy mire jó az autonómia, nemhogy akarjuk-e – mondják egyesek. Talán valóban nem tudjuk, hogy mit is akarunk pontosan, de számtalan bizonyítékunk van arra, hogy ami most van, egyáltalán nem jó nekünk. Az ország szegényei lettünk, egyik generációt a másik után veszítjük el nyugatabbra fekvő területek számára. Ha nem változik semmi, Székelyföld Szászföldhöz hasonlóan csak omladozó kulturális emlék marad. Az is lehet, hogy nem kerülhetjük el sorsunk. A román hatóságok ma mindent megtesznek ennek érdekében – a mi adónkból is (köszönjük). Szétforgácsolódott erőnk, határozatlan, bizonytalan és gyenge politikai képviseletünk úgy tűnik, nem fog tudni megmenteni minket. Talán ismét szükség volna arra a székely virtusra, amelyet a történelemből ismerünk. Százezres tömegek láttán nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy valóban ez a közösség akarata, s nem csak egyes „szélsőséges elemek” politikai játszmája az egész autonómiázás. Legközelebbi lehetőség itt van, alig néhány nap múlva, március 10-én. Valami azt mondatja azonban velem, hogy ez a székely virtus már nem létezik. Esetleg csak a kocsmákban, borgőzösen vagy a közutakon, az ámokfutó sofőrök fejében. Meg a történelemkönyvekben. Rédai Attila. Székelyhon.ro 2016. március 10.Székely szabadságSzabad Szabad nekünk az ország legszegényebbjeinek lenni: Székelyföldön keresnek a legkevesebbet az alkalmazottak. Szabad a kilátástalanság, a jövőképnélküliség. A létbizonytalanság, a félelem. Szabad az országból elmenekülnünk, vagy ha mégis maradnánk, elbújhatunk az alkoholizmusba. Jogunkban áll. Ha nem volna rá elég pénzünk, olcsó megoldás lehet az öngyilkosság. Szabad a lepusztított egészségügyi hálózatot igénybe vennünk. Amikor működik. Használhatjuk a silány közúti és vasúti infrastruktúrát, s reménykedhetünk, hogy nem halunk ebbe bele. Szabad felmenőink állampolgárságát visszaszereznünk, s szabad attól félnünk, hogy ezt mikor fordítják majd ellenünk. Szabad anyanyelvünket használnunk, de lehetőleg csak otthon, esetleg a kulturális intézményeinkben. Szabad a magyarul nem vagy csak rosszul tudók magyar lingvisztikai ítéleteit, s az ezekre alapuló bírói döntéseket elfogadnunk. Szabad a véleménynyilvánítás, legalábbis ameddig ez nem „ütközik az alkotmányba”. Ha véleményünket alkotmányellenesnek ítélik akár olyanok is, akiknek semmi köze az alkotmánybírósághoz, retorziók érhetnek minket. Mint például, hogy szabad román állami kitüntetést hőstetteinkért elfogadnunk, hogy aztán később véleményünkért visszavonhassák azt. Szabad az ellopott közösségi-egyházi vagyonunkat visszaszereznünk, de csak hogy legyen mit újra államosítsanak. Szabad eltűrni a hivalkodó, provokáló román óriástrikolórokat. A „latinitás” meg „kontinuitás” főtereinkre kibiggyesztett emlékműveit, a piactereinkre betolakodott ortodox templomokat. Még örvendenünk is szabad nekik. Szabad a román nyelvet megtanulni, legalábbis ha ezt a román oktatási rendszer lehetővé teszi (de nem nagyon). Szabad elviselnünk az állami munkaerőpiacon ellenünk irányuló diszkriminációt. A legtöbbször román hivatalnokok ellenséges, jobb esetben nemtörődöm hozzáállását, ápolnunk ajánlatos a hivatali zsebkitömés jó hazai szokását (persze a mi kis fizetéseinkből, még szép). Miközben nem érezhetjük igazán jól magunkat saját hazánkban, szabad, sőt nemsokára kötelező lehet ennek az országnak a himnuszát naponta elénekelnünk. Lehetőleg lelkesen, nehogy alkotmányellenesnek bizonyuljunk. Nem szabad Történelmi helységneveinket az útmentén kitáblázni. Édes anyanyelvünkön községházainkat feliratozni. Zászlóinkat középületeinkre kihelyezni. Anyanyelvünkön érvényesülni. Elöljáróként, közösségi vezetőként ezt a közösséget megvédeni: politikai nézeteinkért retorziók érhetnek, amelyek nyomán akár börtönbe is kerülhetünk. Gyülekezni, tüntetni: csak, ha ők megengedik. Több mindent szabad hát, mint amit nem. Örvendhetünk: éljen a székely szabadság! Rédai Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. május 27.A „terroristaügy” igazi tétjeJó román szokás szerint „kiszivárgott” a sajtóba a Beke István Attila és Szőcs Zoltán, a kézdivásárhelyi, terrorista akciók megtervezésével vádolt HVIM-tagok elleni vádirat egy kivonata. Bárki számára elérhető, tanulmányozható az interneten. Én megtettem, s jelentem: a helyzet súlyos, rendkívül súlyos. Előrebocsátom: nem abból a szempontból vizsgáltam a kivonatot, hogy a vádlottak esetleges ártatlanságára keressek bizonyítékokat, ez az ügyvédeik dolga lesz. Nem is azt próbáltam elemezni, hogy a nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyvek tartalma mennyire értelmezhető poénkodásnak, komolytalanságnak. A hideg sokkal inkább a vádak kontextusba helyezésénél, a háttér DIICOT-os, azaz ügyészi megvilágításánál rázott ki. Tudniillik: ez a vádirat, legalábbis ennek a most kiszivárogtatott formája ugyan nem bélyegzi meg „terroristaként” az egész magyar közösséget, de a székelyföldi, általunk teljesen legitimnek tekintett autonómiamozgalmat szélsőséges, irredenta és revizionista címkékkel látja el, s összemossa a terrorizmussal. S mindezt hamis, félrevezető, manipulatív érvekkel megalapozva. Nézzünk néhány konkrét példát. Mindjárt az elején a vádirat a székely hadosztály megalakulására reflektál, ugyanis a vármegyések ennek ürügyén szerveztek december 1-jei „megemlékezéseket”. A vádirat itt arról tesz egy említést, hogy 1919-ben a székely hadosztály tagjai milyen bűnöket, atrocitásokat követtek el a román civil lakosság ellen – én elég sok időt rászántam, hogy valamilyen megbízható román forrást találjak ezekre az atrocitásokra, de nem jártam sikerrel. Bár nem mondja szó szerint ki, a magyarok radikalizmusra való hajlamát lehet hivatott alátámasztani a vádiratban Magyarosi Árpád halálának megemlítése: mint tudjuk, a marosvásárhelyi születésű fiatalembert Bolíviában ölték meg a hatóságok egy 2009-es rajtaütésen, miközben Eduardo Rózsa-Floresszel együtt a bolíviai elnök megölését tervezték – a bolíviai hatóságok szerint, de ezt a román vádirat már nem részletezi. Magyarosi Árpád kapcsolata Bekéékhez a vádirat szerint abban keresendő, hogy Magyarosi az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagja volt, s ez a szervezet a DIICOT szerint „a HVIM-ből vált ki”. Többször tesz említést ugyanakkor a vádirat olyan rendezvényekről, amelyeknek a célja „az erdélyi magyar közösségben erős ultranacionalista és románellenes érzelmek ápolása” annak érdekében, hogy feszültté tegyék a két nemzeti közösség közötti viszonyt. Ezen rendezvények említésekor a vádirat kitér arra is, hogy a szervezők – amelyként egy alkalommal konkrétan megemlíti a HVIM-et – „problémás, terrorizmussal és szélsőségességgel terhelt” régiókból – Katalóniából, Baszkföldről és Észak-Írországból – hívnak résztvevőket és felszólalókat „szélsőjobboldali” pártok képviseletében. De hogy ne legyen kétségünk, hogy a Székely Szabadság Napjáról van szó, amit ugye, mint tudjuk, soha nem szervezett a HVIM, egy külön bekezdésben foglalkozik a szöveg az évente március 10-én megszervezett eseményekkel is. A DIICOT ügyészei szerint ezt a rendezvényt arra használják fel „minden évben a magyar nacionalista-szélsőséges erők, hogy propagandát folyamatosítsanak a xenofób-irredenta mozgalomnak” az erdélyi magyar közösség körében, aminek célja a közvélemény irányítása Székelyföld területi autonómiájának kivívásának elfogadására „minden áron, tehát erőszakkal is”. S hogy még nyilvánvalóbb legyen a „kapcsolat” az autonómiatüntetések és a „merényletkísérlet” között, a vádiratkivonatban háromszor tesznek említést Izsák Balázsnak (akit név szerint nem említenek) egy 2012. január 6-án Marosvásárhelyen mondott beszédéről (valójában felhívásáról), amikor az elnök így fogalmazott: „A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti.” Az idézetet bűnjelként Beke István házában foglalták le. S még sorolhatók a példák, kezdve a székely zászló szintén bűnjelként való képi azonosításától a Kovászna megye határán található, Székelyföldet turisztikai szempontból népszerűsítő óriásplakátnak a HVIM hungarista szimbólumai közé való becsempészéséig vagy az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás megemlítéséig, amely a vádirat szerint annak is a bizonyítéka, hogy Magyarország menedéket nyújt a magyar nemzetiségű „köztörvényes bűnözőknek”, mint például a fekete március nyomán elítélt Barabás Ernőnek is, akit nem adott ki Romániának Magyarország. A kézdivásárhelyi „terroristaügy” pere úgy tűnik, túlmutat majd Bekééken és szervezetükön: az igazi tét a székelyföldi autonómiamozgalom inkriminálása lehet. Rédai Attila Székelyhon.ro 2016. június 6.Soós óvást nyújtott be – Sok az érvénytelen voksDorin Florea alig több mint 1700 szavazatnyi különbséggel nyerte el ötödik polgármesteri mandátumát Marosvásárhelyen a több mint 25 ezer szavazatot begyűjtő Soós Zoltán előtt, aki óvást nyújtott be. Magas az érvénytelen szavazatok száma. Kiállította a marosvásárhelyi választási iroda a helyhatósági választások eredményeit összesítő jegyzőkönyvet. Ebből kiderül: a város eddigi polgármestere, Dorin Florea 27 262 szavazatot gyűjtött be, ami az összes leadott érvényes voks 42,95 százaléka. Soós Zoltánra 25 537-en szavaztak (40,23%), Dan Mașca, a Szabad Emberek Pártjának (POL) jelöltje 5882 voksot gyűjtött be (9,26%). Ugyanakkor feltűnően magas az érvénytelen szavazatok száma: a polgármesterjelöltekre leadott szavazatok közül 1727-et érvénytelenítettek, ami az összes szavazat 2,72 százaléka. Ezzel kapcsolatban a jegyzőkönyv megjegyzi: a választási bizottság elfogadta azokat az óvásokat, amelyek szerint egyes szavazatokat helytelenül érvénytelenítettek a körzeti bizottságok, ezért elképzelhető, hogy ezek egy részét utólag érvényesíteni fogják. Soós Zoltán, Marosvásárhely magyar független polgármesterjelöltje bejelentette, él óvási jogával. Soós úgy véli, Dorin Florea tisztességtelen eszközökkel érte el a vasárnapi eredményt. A jelenlegi polgármester olyan eszközökhöz folyamodott az utolsó napokban, amelyek ellentmondanak a kampánytörvénynek – fogalmazott Soós Zoltán, aki többek között a körzetek jegyzőkönyvei alapján úgy véli, törvénytelenségek történtek, ezért megóvja a választási eredményeket. Soós Zoltán szerint „meg vannak számolva a jelenlegi polgármester hivatali napjai", ő pedig csapatával arra készül, hogy korrupciómentessé teszi Marosvásárhelyt. A marosvásárhelyi tanács legnagyobb frakciója egyébként az RMDSZ-é lesz: a szövetségre 24 147-en szavaztak (38,3%), ami tíz mandátumot jelent a 23 tagú testületben. A PNL-nek hat, a PSD-nek négy, a POL-nak három tanácsosa lesz az önkormányzatban. A tanácsosválasztás esetében még nagyobb volt az érvénytelen szavazatok száma, mint a polgármesterjelöltek esetében (2153), ezek egy részét szintén érvényesnek nyilváníthatják az erről szóló óvások elfogadása következtében. Rédai Attila Krónika (Kolozsvár) 2016. július 1.BunkónómiaFigyelve a 17 éves Imets Tamás történetét, aki Csíkszeredából fiatal feltalálóként tett szert olyan hírnévre, hogy még a Duna TV is érdemesnek tartja bemutatni (Térkép, szombaton 11.55 órától), lokálpatrióta énem megkaphatja a maga büszkeségadagját. Időről időre felbukkan ebben a városban is egy-egy briliáns elme – lásd például Barabási Albert László esetét, aki szintén a városból indulva vált világhírű tudóssá. Ezek a történetek azonban ritkák, s nem meghatározóak. S ráadásul ezen elmék közül szinte senki nem itthon kamatoztatja tudását. Mert a városra – és környékére – mégiscsak az a jellemző, hogy kiürül. A napokban Csíkszereda városfejlesztési stratégiájának újraalkotása révén ismét vizsgálat tárgyaivá váltak a demográfiai adatok. Ha a népességfogyást vesszük alapul, akkor sajnálattal kell megállapítanunk, hogy véleményüket sokan már nem az sms-rovatban vagy internetes hozzászólásokban fejtik ki, hanem a lábukkal: elhúznak innen messze. Én például azon generációhoz tartozom, amely értelmiségi tagjainak több mint felét, de az is lehet, hogy akár kétharmadát hiába keresném itthon. Középiskolai barátaim közül szinte senkit nem tudok elhívni egy (most már füstmentes) kocsmai beszélgetésre, az internet segítségével kommunikálunk néha egymással. Van, aki közülük ma már San Franciscóban, van, aki Tokióban él – mind egy-egy egyéni sikertörténet, de a közösség és persze az én számomra megannyi fájó veszteség. Az országos, regionális kontextus persze meghatározó. Elgondolkodtató azonban látni azt a görbét, amelyben az 1992 és 2015 közötti Csíkszeredai demográfiai adatokat az országos és a Hargita megyei tendenciával hasonlítottuk össze. Ezen ugyanis világosan kirajzolódik, hogy Csíkszereda lakossága 1992 és 2007 között tulajdonképpen nem csökkent. Utána történt valami, ami beállította az országos trendbe a várost. Nyilván a válasz adja magát: 2007-ben csatlakozott Románia az Európai Unióhoz. Ez azonban nem lehet az egyetlen magyarázat. A kilencvenes évek közepén ez a város az összes infrastrukturális hiányossága ellenére egy fiatal, pezsgő kisvárosnak tűnt a mostani, bár rendezettebb, de ennek ellenére irritált, mégis álmos, tehetetlen, a kilátástalanság jeleit viselő, szürke regionális centrumhoz képest. Ez a megállapítás lehet szubjektív, de azok a tapasztalatok, amelyeket nap mint nap átél az ember ennek a városnak a flaszterét koptatva, nagyon is valósak. Ideges, magából kikelő autóssal találkozik az ember, aki legrosszabb Bukaresti módra képes leordítani az ember fejét csak azért, mert néhány másodperces várakozásra kényszerült; méltatlankodó, a nyilvános parkoló használatát kifogásoló szomszéddal futhatunk össze, aki inkább szól két rossz szót az emberhez, minthogy elismerje, hogy hibázott: ez egyetlen szerdai nap tapasztalata nálam. Pécs nem a világ közepe, mégis a nyugalom, az előzékenység és a civilizáció szigetének tűnt napjaink Csíkszeredájához képest, amikor a napokban egy hetet ott töltöttem. Érdemes elgondolkodni: hogy mennyire élhető egy város, nem feltétlenül az aszfaltszőnyeg simaságától, a létező vagy hiányzó körforgalmaktól, a szökőkutak számától függ, hanem nagyban tőlünk, a lakóitól, attól, hogy mennyire vagyunk emberségesek egymással, mennyire figyelünk oda a másikra. Ezt az oldalát az élhetőségnek nehéz tanulmányokban tetten érni, de nap mint nap tapasztalhatjuk, ha az utcára merészkedünk. S nincsenek róla statisztikai adatok, de ott az emberben a szorongó érzés, ami aztán a lábbal való szavazásra sarkallhatja. Biztos, hogy mi ilyen Csíkszeredát szeretnénk? Rédai Attila Székelyhon.ro 2017. január 12.Benyújtották katolikus gimnázium beiskolázási tervétÍgéretükhöz híven a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium tanárai szerda délelőtt benyújtották a tanfelügyelőségre a december végén összeállított beiskolázási tervezetet. A dokumentumot nem írhatta alá a hatósági felügyelet alatt álló igazgató, a jogrend viszont lehetővé teszi, hogy a tanári kar által megszavazott dokumentumot is iktatni lehessen. „A tervezet leadása lényegében formaság volt, a döntést a tanfelügyelőség hozza meg. Egyelőre annyi tudunk, hogy a főtanfelügyelő a szabadságát tölti” – mondta el szerkesztőségünknek Székely Szilárd, a tanári kar által megbízott ügyvivő. Amint beszámoltunk róla, szerda volt az utolsó nap, amikor az iskolák bemutathatták a következő tanévre általuk elképzelt beiskolázási tervet. Közben a szülői bizottság beadvánnyal fordult Nadia Raţă főtanfelügyelőhöz és az új oktatási miniszterhez, amelyben arra kérik az illetékeseket, hogy mielőbb vizsgálják fölül az iskola helyzetét, és hozzák meg a gyermekek és pedagógusok számára kedvező döntést. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő és Gogolák Csongor ügyvéd szerint a következő rendkívül fontos lépés az volna, hogy a helyi tanács ne fogadja el a város iskolai hálózatát, amennyiben abban nem szerepel a magyar tannyelvű felekezeti gimnázium. RMDSZ: nem szűnik meg az iskola! A Maros megyeiRMDSZ Területi Állandó Tanácsa szerda délutánt közleményt hozott nyilvánosságra, amiben leszögezik: nem szűnik meg az iskola. Az állásfoglalást révén azokat az „álhíreket” tartják fontosnak tisztázni, amelyek szerint a római katolikus iskolát a megszűnés fenyegetné. Rámutatnak: a 2015. szeptember 1-től működő iskola mai napig jogszerűen működik a 2015-ben megszavazott 33-as helyi tanácsi határozat értelmében. „A Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa azt a döntést hozta, hogy a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója nem fog olyan iskolahálózatot megszavazni, amelyben nem szerepel a 2017–2018-as tanévre vonatkozóan önálló jogi személyiséggel a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, valamint átiratban fordul az Oktatási Minisztériumhoz, amelyben konkrét állásfoglalást igényel a tanintézmény működését illetően” – írják az állásfoglalásban. Szucher Ervin, Rédai Attila Székelyhon.ro 2017. január 19.Az öncenzúra okosságaVicces lenne, ha látnánk, száz év múlva milyen kevés nyoma marad annak, hogy itt voltunk, miközben azt hisszük, nagyon dokumentáltuk magunkat. Ez a mondat Lovasi Andrásé, aki a Magyar Nemzetnek adott friss interjújában arról beszél, ma a közönsége legnagyobb része ahelyett, hogy a koncerttel foglalkozna, azon izgul, hogy a képernyőből ne csússzon ki az énekes. Mert a közönség ma emléket gyűjt. De itt a jókora paradoxon: minek az emlékét gyűjti? Mert a koncerten nem vesz részt, ott csak egyfajta tanúként van jelen. Valami hasonlót érzek a mai sajtóval és a sajtó fogyasztóival kapcsolatban is. Miközben elárasztja a csatornákat a töménytelen információáradat, megdöbbentően kevés hányadának van ebből számottevő relevanciája. Hihetetlen mennyiségben születik a tartalom, de túl szerteágazóan és súlytalanul. A sajtó közvetítő közegként is lassan jelentéktelenné válik: sem szűrőként, sem tematizálóként nem működik. Legalábbis nem olyan mértékben, mint korábban. A különböző helyi nyilvánosságok szintjén azonban még megfelelhet korábbi dicső szerepének, s erre az elmúlt időszakban láttunk is néhány példát: elég, ha az udvarhelyi diákotthonból kitett lány esetére gondolunk. Egy ilyen történet tabumentesítése várhatóan elindít majd egy tisztulási, számonkérési folyamatot, amelynek eredményeképpen javulhatnak a dolgok, megszűnhet a helyi közösség problémája. Nagyobb léptékben azonban már nem ilyen derűs a helyzet. Az erdélyi magyar (sajtó)nyilvánosságban az elmúlt időszakban szintén elindult egy tisztulási vagy legalább kibeszélési folyamat, amelynek eredménye egy új alapokra való helyezés, egy újratervezés lehet. A sajtóban kirobbant vita azonban félrevezető: miközben az újságírók az elmúlt években felgyűlt vélt vagy valós sérelmeket vagdossák egymás fejéhez, szem elől tévesztik a lényeget: a társadalomnak – ha tud róla, ha nem – igazából egy erős, független, a politikumot is ellenőrizni képes sajtóra van szüksége. Továbbra is. Miközben az elmúlt években kihúzták a sajtótermékek többsége alól a függetlenséget, az erőt biztosító gazdasági alapokat, azaz a csatolt árutól és kisbetűs részektől nem terhelt bevételt. S itt most nem feltétlenül arra gondolok, hogy a politikum mennyire vonta ellenőrzése alá a sajtót. Az erdélyi magyar sajtó elmúlt 25 évében volt olyan időszak, amikor önellátó vagy akár profitot termelő kiadványokat lehetett működtetni, de ez az időszak lejárt. „Az erdélyi magyar sajtó átalakulása (megszűnése?) évek óta tart, és ebben kétségtelenül szerepet játszhat a média szerkezetváltása, a nyomtatott sajtó sorvadása, a demográfiai adatok romlása. A politikai szándékok, érdekek rárakódnak ugyan az amúgy is súlyos, reflektálatlan, kezeletlen krízisjelenségekre – de a teljes folyamatot nem csak ezek határozzák meg.” Parászka Borókának a 168 óra honlapján január 13-án közölt elemzéséből csak azért idézek most, hogy látsszon: az igazi probléma több, esetenként egymással radikálisan szembehelyezkedő szemszögből is ugyanúgy látható. Minimum álságosnak érzem azonban, hogy az erdélyi magyar sajtó szabadságáról olyan kiadványok megszűnése, közlési fórumok beszűkülése kapcsán robban ki indulatos vita, amelyek – amint a vitában maguk az érintettek rávilágítottak – cseppet sem voltak szabadok. Ahol gyakran kaptak utasítást a felsőbb, értsd a politikum szintjéről, hogy mi az elvárt és mi a nem kívánatos magatartás. De ahol felsőbb utasítás nélkül is tudták a kollégák, mi a helyes és mi nem, mert „okos, felkészült emberek”. Mi ez, ha nem a cenzúra és az öncenzúra megjelenése vegytiszta, kendőzetlen formában? Itt tartunk most, huszonhét évvel a kommunizmus bukása után? Ez is ugyanannak a betegségnek az újkori tünete. Most talán nem ül a szerkesztőség hátsó irodájában a pártapparatcsik, s nem fut át a kezén minden kézirat, s nem kell madárnyelven fogalmazni, hogy kijátsszák éberségét. Megteszi helyette az újságíró „okossága” és „felkészültsége”. Ez azonban már nem sajtó, ez csak önmagát ismétlő, ideológiailag bebetonozott propaganda. „Rengeteg okosságot olvastam már életemben, amely – akár a pingponglabda – kopogott bennem egy ideig, majd leért, és ezzel vége lett. Ami hosszabban dolgozik az emberben, az egy sors, egy emberi történet, egyfajta helytállás.” Idézet, tudják kitől. Ha figyeltek. Rédai Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
